Széles utat!

Angolosok előnyben, itt egy nagyon jó összefoglaló a témában:

 Tapadjunk!

Abban talán mindenki egyetért, aki ült már valaha kétkerekűn, hogy gyorsan menni könnyű, megállni nehéz. Az első necces kanyar után rádöbben az ember, hogy nem tud fékezni, legalábbis nem úgy, ahogyan kellene. Ha a felismerés megvan, az szerintem már nagyon jó: azt jelenti, hogy tisztában vagy saját képességeiddel, és tudatosítod magadban azt, hogy fejlesztened kell magad egy bizonyos területen. Ha egy kicsit is érdekel valakit a téma, érdemes egy kicsit utánaolvasni a fizikai vonatkozásoknak, annak, hogy mi történik a motorral fékezés közben. A lényeg röviden- (tisztázzuk, hogy vészfékezésről beszélünk, tehát arról a szituációról, amikor a lehető legrövidebb idő alatt meg kell állni):

Kezdjük a tapadással: a cél az, hogy a lehető legnagyobb felülettel érintkezzen mindkét gumi az aszfalttal. Ez lényegében két, kb. fél tenyérnyi terület a legtöbb motor esetében. Teljesen mindegy, hogy milyen a felépítmény, hány köbcenti, milyen típusú a gép, ezzel a két fél tenyérnyi területtel kell kezdeni valamit.

A motorkerékpár függőleges állapotában érintkezik a legnagyobb felületen az aszfalttal- tetszik, nem tetszik, ez van. Persze, amikor elhangzik ez a mondat, rögtön jön az ellenpélda: miért döntik lapjára a gépet a versenypilóták? Meg fogsz lepődni: azért lógnak le a motorról, mert igyekeznek a kanyarban annyira függőlegesen tartani a gépet, amennyire csak lehet. Ha figyelmesen megnézed, hogy mi is történik, látni fogod, hogy voltaképpen a kanyar ívével ellentétes irányba "tolják" a gépet, tehát pont a fordítottjára törekszenek annak, mint amit a sok dilettáns néző gondol. Nem az a céljuk, hogy minél jobban döntsék a gépet, hanem az, hogy lehetőleg minél kisebb szögben döntsék a kanyarban, mert a lehető legnagyobb tapadófelületre törekszenek. Lehetsz bármennyire profi, ha megszűnik a tapadás, csúszni fogsz és jó eséllyel bukás lesz a vége. Csakhogy: a közúton nincs bukótér, ellenben van egy csomó jó mély árok, szalagkorlát, fa, és egyéb olyan éles, hegyes, kemény tárgy, (pl. kamion) amivel nem szerencsés full contact ismeretséget kötni, ha egyben akarsz hazaérni.

Melyik a legfontosabb fék a motoron: az első, vagy a hátsó?

A kérdésre pontosan válaszolva én a következőt gondolom. Egyik sem. Szilárd meggyőződésem, hogy a legfontosabb fék a pilóta agya. A jó pilótát a rossztól szerintem nem a motorja, nem a felszerelése, nem a megtett kilométerek számra különbözteti meg, hanem a gondolkodása, illetve a technikai képzettsége.

A legjobb vészfékezés az, ha nem kell vészfékezni, mert felismered időben a helyzetet, és technikailag vagy annyira képzett, hogy reflex- szerűen tudsz reagálni. A motoros balesetek 90%- ban a motoros hibájából következnek be, mert a pilóta túlvállalja magát, "benéz" egy kanyart, vagy egyszerűen nem tud helyesen vészfékezni. Vagy egyszerűen csak szimplán hülye. Igen, ilyen is van. Ők a vesedonor pajtások, az utak nagy császárai, akik mindig mindent megoldanak. Vagy nem, de az majd egy másik poszt lesz...

Én minden alkalommal úgy ülök a motorra, hogy a legrosszabb forgatókönyvre számítok minden helyzetben. Mondok pár példát:

- az előttem lévő autó hirtelen fékez
- a mellettem lévő furgon nem lát, mert a holtterében vagyok és sávot vált
- útkereszteződésnél a kikanyarodó trakesz nem veszi figyelembe, hogy elsőbbséget kellene adnia, és kikanyarodik elém
- egy szűk kanyarban, amit  nem látok be teljesen egy lassú jármű halad, pl. egy szekér
- "rámragad" egy sietős futár hátulról, és tol le az útról...

Ezek a helyzetek teljesen hétköznapiak, semmi kitaláció nincsen egyikben sem, sőt, ezek nem is extrém példák. Mind előfordult már velem is, pedig nem régen motorozom, de ha ezt a blogot olvasod, nyilván ez mind- mind saját tapasztalatod is, vagy az lesz.

Persze, hogy mindez nem fordul elő minden egyes alkalommal, de fejben arra számítok, hogy bizony, előfordulhat. És ha előfordul, akkor, mivel számítottam rá, nem kezdek el pánikolni, mivel fel vagyok készülve a szituációra. Olyan követési távolságot tartok, hogy meg tudjak állni, ha az előttem lévő beletapos a fékbe, igyekszem minél gyorsabban kijönni a furgon holtteréből, ha a trakesz kikanyarodna, akkor sincs gond, mert látom, és már csökkentettem a sebességemet annyira, hogy meg tudjak állni előtte, stb. Ezért kezdtem azzal, hogy a motor legfontosabb féke a pilóta agya, ezt fenntartom. Ne vészhelyzetben húzd/taposd a fékeket, hanem előzd meg a vészhelyzetet. Persze, ott van az a maradék 10%, amikor nem te vagy a hibás, shit happens... ha tökéletes biztonságra törekszel, akkor vezess tankot például, abban nagy valószínűséggel túlélsz egy koccanást.

Legfontosabb fékünk, az agyunk. Ok, de mi van akkor, ha kellően körültekintően, előrelátóan közlekedsz, mégis elkerülhetetlen a vészfékezés. Akkor mi van? Szerintem ez rossz kérdés, nem akkor kell megtapasztalni, hogy mi van ilyenkor, hanem előtte. Avagy: ne a kajaktúra közben tanulgass úszni, hanem még a túra előtt, ha jót akarsz magadnak.

Gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni

Közhelyesen hangzik, de igaz. Keress egy szép, nagy, üres parkolót, vigyél magaddal két liter ásványvizet, és szánd rá az időt! Kb. ilyen egyszerű. Kezdd el kisebb sebességgel, tegyél ki valamit magad elé, pl. az ásványvizes palackodat, és próbálj megállni előtte. Ha tízből tízszer sikerül, csökkentsd a féktávot, növeld a sebességet. És lenne itt még egy fontos dolog: ne bízz a technikában! Mit értek ez alatt?

A mai motorokon csillió rásegítő rendszer van. Klassz, tök jó, én is élvezem áldásos jelenlétüket, és örülök, hogy vannak De! Az életedet nem az elektronika és nem is az ABS fogja megmenteni, hanem az, hogy időben és helyesen cselekszel. Az ABS valóban csökkenti a féktávot, ez tény, de nem varázsszer, ha túl nagy sebességgel mész az adott helyzetben, nem fogsz tudni megállni, ABS ide, vagy oda. Ne a motor technikájában, hanem saját tapasztalatodban, tudásodban bízz. Gyakorolj, az többet ér, mint az ABS...

Technikailag mégis hogyan?

Minden motoron kettő db. fék van. Klassz! Használni kell mindkettőt! Vészfékezésnél a lényeg a következő: a hátsó fékre taposs egy nagyot, rögtön, azonnal ezt követően pedig markolj rá az első fékre. Kb. úgy, mintha egy teniszlabdát szorítanál össze. Lassú, folyamatos, egyenletes szorítással húzd a féket, hagyj időt az első villáknak összenyomódni, a guminak szétlapulni, a féknek felkeményedni. Meg fogsz állni sokkal- sokkal hamarabb, mintha ész nélkül rámarkolnál a fékkarra: kiesik alólad a motor eleje, csúszol is gyönyörűen, esetleg ha harapós a féked csinálsz egy előre szaltót. Látványos, de nem buli.

Amit el kell kerülni a vészfékezésnél, az pont itt keresendő: ne pánikolj, hanem szépen, nyugodtan, technikailag helyesen áll meg. És, ehhez kell a gyakorlás, kis és nagy sebességnél, egyenesben, kanyarban, stb. Ne akkor kezdj el filózni, hogy meg tudsz- e állni, amikor éles helyzet van, akkor már késő ezt kitalálni.

Mindkét féket kell használni, ez egyértelmű, de a meló lényegét, kb. 90%- át az első fék fogja elvégezni. Egészen egyszerűen azért, mert fékezéskor  megváltozik a gép súlyeloszlása, és ebből következően az első keréknek jobb a tapadása. Ezzel együtt, a hátsó fék, bár csak "segédmunkás" fontos szerepet játszik, értékes métereket lehet nyerni használatával, 80 km/h sebességnél már elképesztő a különbség! Íme:

Az üres parkoló, nem forgalmas út tökéletesen alkalmas arra, hogy gyakorolj, ismerd meg a motor és a saját képességeit határát. Pár délután, és pontosan fel tudod mérni, hogy adott sebességnél mekkora féktávra van szükséged. Nem gondolnád, hogy mennyire sebességfüggő a dolog, mutatom:

A féktávolság a sebesség növekedésével négyzetesen nő, ezt minden alsós tudja. Azért elgondolkodtató egy csöppet, hogy egy békés, sőt mi több lassúcska 80 km/h gurulás esetén kb. 50-55 méterre van szükséged ahhoz, hogy megállj. És három másodpercre. Abban az esetben, ha minden tökéletes: szuper a reakcióidőd, a motor tökéletes állapotban van, száraz az út, stb.

A motor jobban gyorsul mint egy autó, OK. Kisebb tömegének köszönhetően a féktávja is rövidebb pár méterrel, mint egy autónak azonos sebesség mellett, de csodák nincsenek. Öt méter életet menthet adott esetben, de ezt annyira nem szeretném kicentizni... Egy szónak is száz a vége: gyakorolj, gyakorolj, gyakorolj, és tudni, látni, érezni fogod, hogy adott helyzetben mekkora sebességet válassz ahhoz, hogy meg tudj állni. És, tekintettel arra, hogy a féktáv és a sebesség összefüggenek egymással, végül ejtsünk egy pár szót a sebességről, hiszen ez az egyik legfontosabb, ha nem "A" legfontosabb tényező mind közül.

50/90/110/130

50/90/110/130. Igen, ezek a sebességkorlátok. És én úgy tudom, hogy a KRESZ a motorosokra is vonatkozik. Legyen már alap, hogy ezt betartjuk. Tudom, hogy egy nagyon konzervatív, meg nagyon gáz álláspont, de vállalom. Ha csapatni akarsz, irány a pálya, ha gyorsulgatni, keress egy olyan útszakaszt, ahol tényleg a madár sem jár, és hajrá! Ha meg a földútról mégis eléd kanyarodik egy traktor, mert sehol nem voltál még, amikor körülnézett, és kiló hatvannal rákenődsz a pótkocsira, az a te sarad. Pontosabban a te temetésed. A te döntésed. Másokat is veszélyeztetni, mert te a határaidat keresed közúton, nagyon nem OK. Ha kiló hatvannal kisodródsz a pályán, az kizárólag a te hibád. Ha viszont mindezt közúton adod elő, és nem egy pótkocsira kenődsz fel, hanem pl. egy hazafelé tartó család autójába ütközöl? Nyilván ez is a te felelősséged, csak nem lesz kit felelősségre vonni... Ne már...

Ha ismeretlen úton megyek, olyan kanyarok vannak, amelyeket nem ismerek, mindig visszaveszek egy picit. Hagyok tartalékot, mozgásteret magamnak, hogy meg tudjak állni. Ja, 10- 15 perccel később fogok odaérni. Hova is? Nem melóba járok a géppel, túrázgatok, nem kések el sehonnan. Ráérek. A legfontosabb fékem az agyam. Szerintem.

Széles utat!